megjelenes címkéhez tartozó bejegyzések

Repülőleckék – novellám a Várad 2014/6-os számában

Részlet a szövegből:

Ettől a felfedezéstől a boldogság úgy környékezte meg, mint egy hatalmas tüsszentés, ami az utolsó pillanatban mégsem robban ki, hanem felszívódik a semmiben. Az ember ilyenkor már hiába néz a napba, felkapcsolt villanykörtébe, neoncsőbe, csak magát kínozza. Még jóformán meg sem fogalmazódott benne a felismerés, hogy nem tévedett, hogy mégiscsak van nő, és a nő nem a világ valamely távoli pontján rejtőzik, hanem pontosan az ő feje fölött, a lépcsők végén, fenn a toronyban, máris erőt vett rajta a csüggedés. Hát miféle nő az, aki belegyalogol a szarba? És miféle alak vagyok én, hogy egy ilyen után rohanok? És egyáltalán, hogy jön ez a nő ahhoz, hogy szaros lábbal másszon fel oda, ahonnan bele lehet nézni a messzeségbe, és nem vézna fák meg koszos épületek zárják el a teret, hanem látni lehet, látni mindent, ami fontos, ahol a por, a füst, a szmog, a kosz, a zaj, a szar fölé emelkedik az ember, és úgy tekinthet le a városra, mintha köze sem lenne hozzá, és annak láthatja, aminek mindig is képzelte: szétfolyt madárpiszoknak egy hatalmas térképen?

A teljes szöveg itt.

Címke , , , , ,

Szabadulástörténet – novellám a szeptember 10-i Helikonban

Részlet a szövegből:

Nem szabad türelmetlennek lennem – mondja. Lehet, csak én képzelem úgy: sok idő telt el őrködésem kezdete óta. Mérnem kellene az időt. Ismét körbejárja a termet, körbe a kamrákat, de nem talál az idő mérésére alkalmas eszközt. Visszakuporodik a terem közepére. Füle tövéből szőrszálat ránt ki, szemmagasságba emeli, elengedi. Majd én megmérem az időt – mondja, és türelmesen várja, hogy a szőrszál földet érjen.

A teljes szöveg itt.

Címke , , ,

Barátaim macskák című írásom a friss Helikonban (április 10.)

Részlet a szövegből:

A nő már nincs ott. Igyekszem határozottnak látszani, de valójában teljesen tanácstalan vagyok. Odalépek a férfihez, és megkérdem, hogy miben tudnék segíteni. Nem szól. Bámul maga elé. Ismét megkérdem, ekkor szégyenlősen elmosolyodik, és lesüti a szemét. Leülök mellé. Én a járókelőket bámulom, ő a földet. Megszállott vagyok, mondja halkan. Leguggolok vele szemben, hogy értsem amit mond. Visszakérdezek, erre megismétli: Megszállott vagyok. Megint nem tudok mit mondani, ezért megkérdem, hogy érti, közben meg már azon gondolkodom, miféle démonokkal viaskodhat őrületében szegény. Rossz nyomon járok.

Címke , , ,