helikon címkéhez tartozó bejegyzések

Befutott a gülleni járat… — A KÁMSZ Az öreg hölgy látogatása című előadásáról

Fütyülünk a vagyonra, a jólétre, a fényűzésre! Mi elsősorban az igazságérzetbe vetett hitet akarjuk megvalósítani – szónokolja a Tanár a zárójelenetben. A szavait kísérő taps Ill halálos ítélete. Az összehívott népgyűlés egy erkélyen zajlik, az eseményeket riporterek kommentálják. Hiba csúszik a felvételbe, megismétlik, újra veszik. Az erkélyre zsúfolódott, állatmaszkos gülleniek szavaznak. Jobb karjukat lendítik előre, bal karjukat néhányan hátuk mögé szorítják, terpeszben állnak. Minden a legnagyobb rendben, győzött az igazság, közvetítheti a televízió.

A teljes szöveg itt.

Reklámok
Címke , , ,

A tavalyi Interferenciák története

Hajlamos vagyok úgy közelíteni a címmel, központi témával rendelkező színházi fesztiválokhoz, ahogy elbeszélés-, tanulmány- vagy esszégyűjteményhez szokás. Úgy képzelem, egy ilyen fesztivál kurátori munkája például egy antológia szerkesztéséhez fogható. Versantológia szerkesztéséhez leginkább, mert úgy mondják, az irodalmi alkotások közül talán a versek állnak legközelebb a színházi előadásokhoz. Ha nagyvonalúan eltekintünk a szerkesztői és kurátori munka közötti különbségektől, megállapíthatjuk: mindkettő feladata az alkotások adott hívószó köré rendezése, lehetőleg oly módon, hogy a művek a mottóval, egymással vagy saját magukkal párbeszédbe, vitába keveredve járják körül a témát. És miért ne lennénk legalább ezúttal nagyvonalúak? Hiszen az Interferenciák negyedik, A test történetei alcímű kiadásáról van szó éppen.

A teljes szöveg itt.

Címke , , , , ,

Az idei (lassú) Reflexről

A tizennégy napos fesztivál főprogramjában kilenc színházi előadás szerepelt, ezek közül többet kétszer, egyet háromszor is játszottak a meghívott társulatok. Az előadásokkal és a kísérőrendezvényekkel együtt (kiállításmegnyitótól a közönségtalálkozókig) összesen harmincnégy esemény szerepelt a programban, ami nagyjából két és fél eseményt jelent naponta. Ha a megismételt előadásokat nem számítjuk, ez a szám kettőre csökken, ami meglehetősen kevés egy fesztivál esetében. Gyakorlatilag egy-egy előadás jutott a fesztivál majdnem minden napjára, ami a helyi közönség szempontjából kifejezetten barátságos, és az egyetlen probléma, amit ezzel kapcsolatban meg lehet fogalmazni, pusztán elméleti és definíciós jellegű: a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál közel áll hozzá, hogy megszűnjön fesztiválnak lenni. Szerencsére ezt a viszonylag lényegtelen kisiklást ellensúlyozza a tény, hogy a meghívott előadások jelentős része releváns színházi élményt nyújtott.

A teljes szöveg a friss Helikonban (és itt).

Címke , , ,

Reflex-iók 2.

Második szösszenetem az idei Reflexről a Helikon honlapján:

Una pena de amor, una tristeza, / lleva el zambo Manuel, en su amargura / pasa incansable las noches moliendo café – így szól Javier Solis Moliendo Café című dalának refrénje, ami nagyjából annyit tesz: Valami szívfájdalom, valami szomorúság, / amit keserűen cipel a félvér Manuel. / Kávét zúz rendületlen egész éjszaka. Mindkét előadás után disznókkal álmodom. Szétszórt kávészemeken táncolnak, az egyik szem – Manuel – én vagyok, és paták közé szorulva pörgök velük, amíg szét nem zúznak egy kalotaszegi legényes közepette.

Címke , , , , ,

Reflex-iók 1.

Első szösszenetem az idei Reflexről a Helikon honlapján:

[…] Samrajev egy kiszáradt fát cipel a játéktér közepére. Felmászna rá, de hiába kínlódik. Lába alkalmatlan a mutatványra. Talán azért, mert patái vannak, és néhány perccel később valóban lóvá változik. Miként is mászhatna fára egy ló? Helyzete éppen olyan reménytelen, mint egy másik Csehov szöveg alapján készült előadásban Ivan Petrovicsé. […]

Címke , , , , , , , , , , , ,

Szabadulástörténet – novellám a szeptember 10-i Helikonban

Részlet a szövegből:

Nem szabad türelmetlennek lennem – mondja. Lehet, csak én képzelem úgy: sok idő telt el őrködésem kezdete óta. Mérnem kellene az időt. Ismét körbejárja a termet, körbe a kamrákat, de nem talál az idő mérésére alkalmas eszközt. Visszakuporodik a terem közepére. Füle tövéből szőrszálat ránt ki, szemmagasságba emeli, elengedi. Majd én megmérem az időt – mondja, és türelmesen várja, hogy a szőrszál földet érjen.

A teljes szöveg itt.

Címke , , ,

Barátaim macskák című írásom a friss Helikonban (április 10.)

Részlet a szövegből:

A nő már nincs ott. Igyekszem határozottnak látszani, de valójában teljesen tanácstalan vagyok. Odalépek a férfihez, és megkérdem, hogy miben tudnék segíteni. Nem szól. Bámul maga elé. Ismét megkérdem, ekkor szégyenlősen elmosolyodik, és lesüti a szemét. Leülök mellé. Én a járókelőket bámulom, ő a földet. Megszállott vagyok, mondja halkan. Leguggolok vele szemben, hogy értsem amit mond. Visszakérdezek, erre megismétli: Megszállott vagyok. Megint nem tudok mit mondani, ezért megkérdem, hogy érti, közben meg már azon gondolkodom, miféle démonokkal viaskodhat őrületében szegény. Rossz nyomon járok.

Címke , , ,