fesztival címkéhez tartozó bejegyzések

A tavalyi Interferenciák története

Hajlamos vagyok úgy közelíteni a címmel, központi témával rendelkező színházi fesztiválokhoz, ahogy elbeszélés-, tanulmány- vagy esszégyűjteményhez szokás. Úgy képzelem, egy ilyen fesztivál kurátori munkája például egy antológia szerkesztéséhez fogható. Versantológia szerkesztéséhez leginkább, mert úgy mondják, az irodalmi alkotások közül talán a versek állnak legközelebb a színházi előadásokhoz. Ha nagyvonalúan eltekintünk a szerkesztői és kurátori munka közötti különbségektől, megállapíthatjuk: mindkettő feladata az alkotások adott hívószó köré rendezése, lehetőleg oly módon, hogy a művek a mottóval, egymással vagy saját magukkal párbeszédbe, vitába keveredve járják körül a témát. És miért ne lennénk legalább ezúttal nagyvonalúak? Hiszen az Interferenciák negyedik, A test történetei alcímű kiadásáról van szó éppen.

A teljes szöveg itt.

Címke , , , , ,

Az idei (lassú) Reflexről

A tizennégy napos fesztivál főprogramjában kilenc színházi előadás szerepelt, ezek közül többet kétszer, egyet háromszor is játszottak a meghívott társulatok. Az előadásokkal és a kísérőrendezvényekkel együtt (kiállításmegnyitótól a közönségtalálkozókig) összesen harmincnégy esemény szerepelt a programban, ami nagyjából két és fél eseményt jelent naponta. Ha a megismételt előadásokat nem számítjuk, ez a szám kettőre csökken, ami meglehetősen kevés egy fesztivál esetében. Gyakorlatilag egy-egy előadás jutott a fesztivál majdnem minden napjára, ami a helyi közönség szempontjából kifejezetten barátságos, és az egyetlen probléma, amit ezzel kapcsolatban meg lehet fogalmazni, pusztán elméleti és definíciós jellegű: a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál közel áll hozzá, hogy megszűnjön fesztiválnak lenni. Szerencsére ezt a viszonylag lényegtelen kisiklást ellensúlyozza a tény, hogy a meghívott előadások jelentős része releváns színházi élményt nyújtott.

A teljes szöveg a friss Helikonban (és itt).

Címke , , ,

Reflex-iók 2.

Második szösszenetem az idei Reflexről a Helikon honlapján:

Una pena de amor, una tristeza, / lleva el zambo Manuel, en su amargura / pasa incansable las noches moliendo café – így szól Javier Solis Moliendo Café című dalának refrénje, ami nagyjából annyit tesz: Valami szívfájdalom, valami szomorúság, / amit keserűen cipel a félvér Manuel. / Kávét zúz rendületlen egész éjszaka. Mindkét előadás után disznókkal álmodom. Szétszórt kávészemeken táncolnak, az egyik szem – Manuel – én vagyok, és paták közé szorulva pörgök velük, amíg szét nem zúznak egy kalotaszegi legényes közepette.

Címke , , , , ,

Reflex-iók 1.

Első szösszenetem az idei Reflexről a Helikon honlapján:

[…] Samrajev egy kiszáradt fát cipel a játéktér közepére. Felmászna rá, de hiába kínlódik. Lába alkalmatlan a mutatványra. Talán azért, mert patái vannak, és néhány perccel később valóban lóvá változik. Miként is mászhatna fára egy ló? Helyzete éppen olyan reménytelen, mint egy másik Csehov szöveg alapján készült előadásban Ivan Petrovicsé. […]

Címke , , , , , , , , , , , ,

A Temps d’Images tavalyi kiadásáról

Temps d’Images a kérdések fesztiválja. Nem él kijelentésekkel, kinyilatkoztatásokkal még kevésbé, s ha egynémely meghívott munkáiban mégis megpróbálkozna ilyesmikkel, állítása megkérdőjeleződik a többi jelen lévő alkotás tükrében. Az idei, sorban a hetedik hazai Temps d’Images annak ellenére is sikerrel vetett fel releváns és aktuális kérdéseket, hogy az eddigieknél kevesebb közismert név szerepelt programjában. Hiábavaló ezen csodálkozni. A ma kérdéseit nem sajátíthatja ki egyetlen rendezvény vagy alkotó sem, de azon érdemes elgondolkodni, hogy kivel vitassuk meg őket. Úgy hiszem, ebben a megvitatásban a Temps d’Images lehet az egyik legalkalmasabb partner.

A teljes szöveg itt érhető el.

Címke , , ,

A Kollokvium első három napjáról

a jetekter.ro-n jelent meg egy rövid beszámolóm:

A szakmai beszélgetés során el is hangzik néhány felvetés a drogfüggő fiú alakításában, illetve a fiú és a nő viszonyában jelentkező (olykor vélt, máskor valós) következetlenségek, apróbb hiteltelenségek kiküszöbölésére, de a problémákat ezek sem oldanák meg. Egyébről ugyanis a javaslatok sem tanúskodnak, mint maga az előadás: amíg a világot saját kispolgári létünk vélt biztonságából szemlélhetjük, teszünk rá, hogy valójában mi is játszódik le egy, a társadalomból kivetett vagy attól önmagát elszigetelő egyénben. A hihető és a hiteles összetévesztése segítheti ugyan az előadás befogadását, de ellehetetleníti egy érvényes diskurzus megszületését.

A teljes szöveg itt.

Címke , , ,