Uncategorized kategória bejegyzései

Húsvéti várakozás a Helikonban

Részlet egy valamikori nagycsütörtök estéből:

A kétszobás lakást látja Lugoson, az ikreket, az asszonyt képzeli. Az asszonyt aki talán várni unta meg, vagy csak azt leste, hogy férje a szokásosnál is tovább maradjon el, s hogy a helyzet így alakult, hát fogta két fiát, maga-magát, hármuk batyuját, és nyakába vette a világot. Szöktették? Menekült? Ez is, az is lehetne igaz. Annyi biztos csak, hogy évekkel, évtizedekkel az éppen zajló éjszakai találkozás előtt, az akkor még fiatal sofőr Kolozsvár határában hagyta lerobbant teherautóját, vonatra szállt, de Kocsárdon aznap nem volt csatlakozás, így tehervonatokon, baromfit szállító teherautók platóján vagy szakállas, szemüveges, esetleg szőke hajú, kismellű értelmiségiek trabantjában zötykölődve ért haza, s a ki tudja mióta záratlan ajtó mögött üresen találta a lakást.

Talán a Helikon idei harmadik számában… de ki emlékszik pontosan?

A kis ház és a bárka, avagy összerabolt szövegrészletek úszkálnak az űrben…

Egyre aszó, üres gyomor az űr, évmilliónként ha még rándul egyet, aztán morog és korog hozzá, egészen úgy, mintha az ég dörögne, csak éppen hosszan, nagyon hosszan. Közben megszületik az ember, felnő, és már magától értetődő a dörgés – bizonyára nem is lehetett másként, talán nem is volt egyéb hang soha. A gyermekeit úgy tanítja, a világ rendje, ím, ez, az ükunokák pedig előbb egymást, később magukat lövik főbe, mert az idővel mégis elhaló zajt a világvége jóslatának vélik, ahogy a születések elmaradását is, vagy azt, hogy talpuk alól lassanként szétfoszlik a szilárd talaj.

A teljes szöveg a Bárka folyóirat aktuális számában, és most már a bárkaonline-on is.

Címke , , , , , , ,

Írótábor 2015

Állítólag nem eshet meg olyan történet, melyben nőkről nincs szó; ha megeshet mégis, nem gondolható végig; ha el lehetne gondolni, nem volna mesélhető. Nincs nagyobb irodalmi modortalanság, mint egy nő nélküli történet.

A fenti sorok egy Vida Gábor kötet hátsó borítójáról származnak, és ami az idei Írótáborban megírt befejezett szövegeimet illeti, aligha vádolhatna bárki (irodalmi) modortalansággal.

Dunapart

(Körtvélyes Ákos fotója)

Bővebben…

Címke , , , , , , , , ,

Szeleburdiak stb. — A KÁMSZ Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadásáról

Keresztes Attila rendezése, ha szeleburdinak is tűnik olykor, legalább annyira ravasz, mint Bogdán Tipptopp terve, amivel Hatházi Lipittlotty vesztére tör. A teljes mértékben a Kolozsvári Állami Magyar Színházra és az előadásban szereplő színészekre szabott humor, az olykor – látszólag – komoly színházelméleti kérdéseket felvető megoldások, és a teljesen komolytalan, bár erősen szövevényes identitás-játékok miatt az előadás jóval mélyebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Ha a színháztermet elhagyva megpróbáljuk egy-egy önmagába bogozódó utalás szálait felgöngyölíteni, kiderül, hogy valójában nincs itt semmiféle titok, semmi meglepetés. A mélység helyett az iram keltette légszomjba szédültünk bele. Igaz, másfél óra önfeledt szórakoztatás után ezt aligha vethetjük a rendező vagy a színészek szemére.

A teljes szöveg itt.

Címke , , ,

Befutott a gülleni járat… — A KÁMSZ Az öreg hölgy látogatása című előadásáról

Fütyülünk a vagyonra, a jólétre, a fényűzésre! Mi elsősorban az igazságérzetbe vetett hitet akarjuk megvalósítani – szónokolja a Tanár a zárójelenetben. A szavait kísérő taps Ill halálos ítélete. Az összehívott népgyűlés egy erkélyen zajlik, az eseményeket riporterek kommentálják. Hiba csúszik a felvételbe, megismétlik, újra veszik. Az erkélyre zsúfolódott, állatmaszkos gülleniek szavaznak. Jobb karjukat lendítik előre, bal karjukat néhányan hátuk mögé szorítják, terpeszben állnak. Minden a legnagyobb rendben, győzött az igazság, közvetítheti a televízió.

A teljes szöveg itt.

Címke , , ,

A tavalyi Interferenciák története

Hajlamos vagyok úgy közelíteni a címmel, központi témával rendelkező színházi fesztiválokhoz, ahogy elbeszélés-, tanulmány- vagy esszégyűjteményhez szokás. Úgy képzelem, egy ilyen fesztivál kurátori munkája például egy antológia szerkesztéséhez fogható. Versantológia szerkesztéséhez leginkább, mert úgy mondják, az irodalmi alkotások közül talán a versek állnak legközelebb a színházi előadásokhoz. Ha nagyvonalúan eltekintünk a szerkesztői és kurátori munka közötti különbségektől, megállapíthatjuk: mindkettő feladata az alkotások adott hívószó köré rendezése, lehetőleg oly módon, hogy a művek a mottóval, egymással vagy saját magukkal párbeszédbe, vitába keveredve járják körül a témát. És miért ne lennénk legalább ezúttal nagyvonalúak? Hiszen az Interferenciák negyedik, A test történetei alcímű kiadásáról van szó éppen.

A teljes szöveg itt.

Címke , , , , ,

Az idei (lassú) Reflexről

A tizennégy napos fesztivál főprogramjában kilenc színházi előadás szerepelt, ezek közül többet kétszer, egyet háromszor is játszottak a meghívott társulatok. Az előadásokkal és a kísérőrendezvényekkel együtt (kiállításmegnyitótól a közönségtalálkozókig) összesen harmincnégy esemény szerepelt a programban, ami nagyjából két és fél eseményt jelent naponta. Ha a megismételt előadásokat nem számítjuk, ez a szám kettőre csökken, ami meglehetősen kevés egy fesztivál esetében. Gyakorlatilag egy-egy előadás jutott a fesztivál majdnem minden napjára, ami a helyi közönség szempontjából kifejezetten barátságos, és az egyetlen probléma, amit ezzel kapcsolatban meg lehet fogalmazni, pusztán elméleti és definíciós jellegű: a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál közel áll hozzá, hogy megszűnjön fesztiválnak lenni. Szerencsére ezt a viszonylag lényegtelen kisiklást ellensúlyozza a tény, hogy a meghívott előadások jelentős része releváns színházi élményt nyújtott.

A teljes szöveg a friss Helikonban (és itt).

Címke , , ,

Reflex-iók 2.

Második szösszenetem az idei Reflexről a Helikon honlapján:

Una pena de amor, una tristeza, / lleva el zambo Manuel, en su amargura / pasa incansable las noches moliendo café – így szól Javier Solis Moliendo Café című dalának refrénje, ami nagyjából annyit tesz: Valami szívfájdalom, valami szomorúság, / amit keserűen cipel a félvér Manuel. / Kávét zúz rendületlen egész éjszaka. Mindkét előadás után disznókkal álmodom. Szétszórt kávészemeken táncolnak, az egyik szem – Manuel – én vagyok, és paták közé szorulva pörgök velük, amíg szét nem zúznak egy kalotaszegi legényes közepette.

Címke , , , , ,

Reflex-iók 1.

Első szösszenetem az idei Reflexről a Helikon honlapján:

[…] Samrajev egy kiszáradt fát cipel a játéktér közepére. Felmászna rá, de hiába kínlódik. Lába alkalmatlan a mutatványra. Talán azért, mert patái vannak, és néhány perccel később valóban lóvá változik. Miként is mászhatna fára egy ló? Helyzete éppen olyan reménytelen, mint egy másik Csehov szöveg alapján készült előadásban Ivan Petrovicsé. […]

Címke , , , , , , , , , , , ,

A Temps d’Images tavalyi kiadásáról

Temps d’Images a kérdések fesztiválja. Nem él kijelentésekkel, kinyilatkoztatásokkal még kevésbé, s ha egynémely meghívott munkáiban mégis megpróbálkozna ilyesmikkel, állítása megkérdőjeleződik a többi jelen lévő alkotás tükrében. Az idei, sorban a hetedik hazai Temps d’Images annak ellenére is sikerrel vetett fel releváns és aktuális kérdéseket, hogy az eddigieknél kevesebb közismert név szerepelt programjában. Hiábavaló ezen csodálkozni. A ma kérdéseit nem sajátíthatja ki egyetlen rendezvény vagy alkotó sem, de azon érdemes elgondolkodni, hogy kivel vitassuk meg őket. Úgy hiszem, ebben a megvitatásban a Temps d’Images lehet az egyik legalkalmasabb partner.

A teljes szöveg itt érhető el.

Címke , , ,