Posts Tagged ‘hatrahagyatek’

Az van, hogy  az egykori Drámapálya  szervezői két évvel ezelőtti ígéretükhöz híven, idén is kiírták a pályázatot.  Ebből kifolyólag úgy gondoltam, hogy ideje lenne megírni a – már két éves – Cifra virrasztás munkacím alatt futó “projektemet”, és kivételesen engedtem is, hogy a gondolatot tett kövesse. Mivel valami frissebb dolgot is akartam küldeni, megszületett A [...]

… ezúttal olyanok szájából akik aktívan részt vettek az előadás létrejöttében: Hátrahagyatott szándék

A kolli-baci nem más, mint a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumának elektronikus és nyomtatott sajtója. Íme, miként vélekednek a kolli-baci cikkírói a Hátrahagyatékról és az előadásról

Tegnap lezajlott a Hátrahagyatékot feldolgozó felolvasószínházi előadás. Bár több különböző vélemény is elhangzott a darabbal és az előadással kapcsolatban, a magam részéről teljesen pozitív élményként raktározom el a tegnap délutánt és a tegnapi napot.

Amint már az előző bejegyzés szerű izében is említettem, minden valószínűség szerint megnézem magamnak az idei Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát.

Úgy tűnik, hogy ismét megnézhetem/meghallgathatom a Hátrahagyatékot egy felolvasó előadás keretében. Ezúttal május 15.-én, Marosvásárhelyen.