Posts Tagged ‘felolvaso eloadas’

… a Kolli-baciban itt lehet olvasni.

Ma lezajlott a Cifra virrasztás első olvasópróbája. Érdekes volt látni/hallani, ahogy az elején a szöveg alakult nagyon erőteljesen a színészekhez, aztán meg azt, ahogy elkezdett megfordulni a dolog, azaz a színészek is kezdtek alakulni a szöveghez. Ha minden a tervek szerint halad, akkor egy olyan felolvasó előadás lesz a dologból, amiben valóban a szövegen van [...]

Két évvel és két nappal az első drámám, a Hátrahagyaték felolvasása után, a Cifra virrasztás című drámámat is felolvassák a Figura Stúdió Színház színészei a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon. A felolvasás helyszíne – akárcsak két évvel ezelőtt – a Figura Stúdió Színház stúdióterme, a kezdés időpontja pedig október 8., 16 óra 30 perc.

A kolli-baci nem más, mint a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumának elektronikus és nyomtatott sajtója. Íme, miként vélekednek a kolli-baci cikkírói a Hátrahagyatékról és az előadásról

Tegnap lezajlott a Hátrahagyatékot feldolgozó felolvasószínházi előadás. Bár több különböző vélemény is elhangzott a darabbal és az előadással kapcsolatban, a magam részéről teljesen pozitív élményként raktározom el a tegnap délutánt és a tegnapi napot.

Amint már az előző bejegyzés szerű izében is említettem, minden valószínűség szerint megnézem magamnak az idei Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát.

Úgy tűnik, hogy ismét megnézhetem/meghallgathatom a Hátrahagyatékot egy felolvasó előadás keretében. Ezúttal május 15.-én, Marosvásárhelyen.

Valamikor, még a blog indulásának környékén irogattam egy a budapesti Nemzeti Színházban indult drámaíró műhelyről, ahol elkövették azt a hibát, hogy engem is felvettek. A bizonyos felvétel óta, lassanként eltelt a három hónap, és elkérztünk a műhelymunka végéhez.