god’s terrible face brighter than a spoon
collects the image of one fatal word;
so that my life(which liked the sun and the moon)
resembles something that has not occurred

e. e. cummings – a clown’s smirk in the skull of a baboon

Ennek ellenére vagy inkább pont ezért az előadás jó pár helyen megdöccen, az elhangzó szövegek didaktikussá és unalmassá válnak. Többször előfordult, hogy nem értettem az egyes szövegrészeket miért vagy legalábbis miért ott vagy úgy mondják ahogyan és ahol/amikor.

Ettől eltekintve az előadás korrekt, de sajnos nem több. A tény, hogy az előadás szövegkönyvét közösen, de dramaturg nélkül rakták össze a rendező és a színészek több problémát is megmagyaráz.

Mostanában többször gondolkodom – egyrészt az utóbbi időben látott előadások másrészt a saját szövegeim miatt – a sínház kapcsán a sokat emlegetett, és sokszor, sok helyen számonkért aktualitásról. Az előadás végeztével még úgy gondoltam, hogy a Fahrenheit 451 bárkabeli feldolgozása inkább valamiféle általános (és már erősen közhelyes) mondanivalóval bír. Igazság szerint enyhe hiányérzetem is támadt emiatt. Aztán, amikor az előtérben épp a sálat tekertem a nyakam köré, belepillantottam a nyitott vendégkönyvben. Az utolsó bejegyzést közvetlenül az előadás előtt ejtette meg három lány a darabra elhozott osztályból. A bejegyzés nagyrészt így szólt:

A színházi élményünk = 0

Kötelező volt eljönnünk,
de mi nem akartunk jönni

Többet nem jövünk!

=D

Ezek után azt hiszem, sem nekem, sem másnak nem lehet már panasza az aktualitásra.

“A Kaatsberg- vagy Catskill-hegyek vidéke mindig csodás történetekkel volt tele. Az indiánok azt hitték, hogy szellemek lakják, akik befolyásolják az időjárást, hol napsütést, hol felhőt hozván a tájra, és a vadászatra kedvező vagy kedvezőtlen évszakot küldenek. Egy indián vénasszony uralkodik rajtuk, akiről azt mondják, hogy e szellemek anyja. A Catskill-hegyek legmagasabb csúcsán lakik, és az ő dolga a megfelelő órán kinyitni meg becsukni a nappal és éjszaka ajtóit. Ő akasztja fel az újholdat az égre, a régieket meg csillagokká vagdossa szét. Szárazság idején, ha megfelelőképpen engesztelik, pókhálóból és reggeli harmatból könnyű nyári felhőket sző, melyeket a hegy gerincéről, mint kártolt gyapotpelyheket egyenként bocsát alá, s ezek a levegőben úsznak mindaddig, amíg a nap hevén fel nem oldódnak; akkor lágy zápor formájában leesnek, s ettől óránként egy hüvelyknyi sebességgel sarjad a fű, érik a gyümölcs és nő a gabona. De ha az öregasszony valamiért megharagszik, tintafekete felhőket gyülekeztet össze, közibük ül, mint egy pohos pók a hálója közepére; s ha ezek a felhők kitörnek, jaj a völgyeknek!

Az indián hagyomány szerint valamikor régen létezett egy Manitou, azaz szellem, aki a Catskill-hegyek legvadabb zugaiban tanyázott, és gonosz örömét lelte abban, hogy mindenféle bajt és bosszúságot zúdított a vörösbőrűekre. Néha medve, párduc vagy szarvas alakját öltötte, és a meglepett vadászt fárasztó üldözésre csábítva, sűrű erdőkbe és vad szirtekre csalta, majd hangos hahotával eltűnt, kiugró szakadék vagy rohanó hegyipatak szélén hagyva a vadászt.

Manitou kedvenc tanyáját ma is mutogatják. Hatalmas szikla, illetve szirt ez a hegység legelhagyottabb helyén, és a kúszónövényekről és vadvirágokról, melyek oly gazdagon virítanak a környéken, Kertsziklának nevezik. A szikla tövénél kicsi tó van, a magános bölömbika meg a víz színét borító tündérrózsák levelein összetekeredve sütkérező vízisiklók tanyája. Ezt a helyet az indiánok roppantul tisztelték, olyannyira, hogy még a legbátrabb vadász sem merte volna a vadat ezen a környéken üldözőbe venni. Egy alkalommal azonban egy eltévedt vadász a Kertszikla közelébe ért, ahol egy csomó faágra tűzött tökhéjat talált. Megragadta az egyiket, magával vitte, de a menekülés izgalmában leejtette a sziklák közé, mire onnan tüstént bővizű patak tört elő, mely magával ragadta a vadászt, szakadékokba sodorta, ahol halálra zúzódott; a patak folytatta útját a Hudson felé. Máig is folyik, és azonos ama patakkal, melynek neve Kaaterskill.”

A teljes szöveg itt érhető el magyarul és itt angolul.

Egy esetleges későbbi összehasonlítás érdekében, álljon itt az eredeti, angol változat is:

“The Kaatsberg, or Catskill Mountains, have always been a region full of fable. The Indians considered them the abode of spirits, who influenced the weather, spreading sunshine or clouds over the landscape, and sending good or bad hunting seasons. They were ruled by an old squaw spirit, said to be their mother. She dwelt on the highest peak of the Catskills, and had charge of the doors of day and night to open and shut them at the proper hour. She hung up the new moon in the skies, and cut up the old ones into stars. In times of drought, if properly propitiated, she would spin light summer clouds out of cobwebs and morning dew, and send them off from the crest of the mountain, flake after flake, like flakes of carded cotton, to float in the air; until, dissolved by the heat of the sun, they would fall in gentle showers, causing the grass to spring, the fruits to ripen, and the corn to grow an inch an hour. If displeased, however, she would brew up clouds black as ink, sitting in the midst of them like a bottle-bellied spider in the midst of its web; and when these clouds broke, woe betide the valleys!

In old times, say the Indian traditions, there was a kind of Manitou or Spirit, who kept about the wildest recesses of the Catskill Mountains, and took a mischievous pleasure in wreaking all kinds of evils and vexations upon the red men. Sometimes he would assume the form of a bear, a panther, or a deer, lead the bewildered hunter a weary chase through tangled forests and among ragged rocks; and then spring off with a loud ho! ho! leaving him aghast on the brink of a beetling precipice or raging torrent.

The favorite abode of this Manitou is still shown. It is a great rock or cliff on the loneliest part of the mountains, and, from the flowering vines which clamber about it, and the wild flowers which abound in its neighborhood, is known by the name of the Garden Rock. Near the foot of it is a small lake, the haunt of the solitary bittern, with water snakes basking in the sun on the leaves of the pond lilies which lie on the surface. This place was held in great awe by the Indians, insomuch that the boldest hunter would not pursue his game within its precincts. Once upon a time, however, a hunter who had lost his way, penetrated to the Garden Rock, where he beheld a number of gourds placed in the crotches of trees. One of these he seized, and made off with it, but in the hurry of his retreat he let it fall among the rocks, when a great stream gushed forth, which washed him away and swept him down precipices, where he was dashed to pieces, and the stream made its way to the Hudson, and continues to flow to the present day; being the identical stream known by the name of Kaaterskill.”

Az okság megjelenítésére két formát különböztettem meg: az egyik a természetes eljárás, amely mindig végtelen és befolyásolhatatlan hatások szakadatlan eredménye; a másik a mágikus forma, amely a szellemes és véges részek megjövendölésére épül. Úgy gondolom, hogy a regény esetében az az egyetlen tisztességes megoldás, ha csak a második lehetőséget használjuk. Hagyjuk meg az elsőt a lélektani szimulációnak.

Kezdetnek rákerestem egy-két neten fellelhető kritikára, és ez a kezdet egyben a végnek is bizonyult, lévén nem igazán tudnék semmi újat mondani a már megjelentekhez képest.

Hogy mégis legyen valami:

Ez ismét egy olyan előadás, ami – úgymond – képes engem megvásárolni, vagy legalábbis mondjuk másfél évvel ezelőtt még talán képes lett volna. A szegény művész harca a megmaradásért, az emberségesség győzelme a kicsinyesség felett, a fiatalokért önmagát áldozó öreg története lehetne ez, és én az ilyesmire igencsak vevő vagyok. Néha.

Szerencsére úgy tűnik, hogy lassanként elég előadást/filmet/könyvet láttam már ahhoz, hogy egy viszonylag jól sikerült csattanó miatt ne legyek hajlandó felülírni egy némileg unalmas, újat nem mutató előadásról alkotott véleményemet.

Na, és ha megírnám azt a bizonyos véleményt, ilyesmik lennének benne mint itt meg itt.

Vigyázz, hova lépsz!
Szentjánosbogár fénylett
tegnap este ott.

Kobayashi Issa

Rólam így néz ki egy ilyen leírás:

“A szobatárs…

Reggel átköltözöl egy másik kollégiumba. Most már szobatársad is van. Bár még nem találkoztál vele. Csak a holmiját látod. Próbáld ebből kitalálni, hogy ki is lehet ő.

Háromféle gyógyszer van kitéve az asztalára. Ha jól gondolod: fájdalomcsillapító. Két könyv, mindkettő Kerouac. Nyitott laptop. Az ágy rendbe rakva. Elég sovány srác lehet – megnézted a nadrágot az ágyon[...]“

A bejegyzés innen származik.

Részletek