Végre sikerült megnéznem a majdnem egy éve bemutatott Fahrenheit 451 című előadást a Bárkában. Az előadás az azonos című Ray Bradbury által írt regény feldolgozása, és nagyrészt meg is próbál hű maradni az eredeti szöveghez.
Ennek ellenére vagy inkább pont ezért az előadás jó pár helyen megdöccen, az elhangzó szövegek didaktikussá és unalmassá válnak. Többször előfordult, hogy nem értettem az egyes szövegrészeket miért vagy legalábbis miért ott vagy úgy mondják ahogyan és ahol/amikor.
Ettől eltekintve az előadás korrekt, de sajnos nem több. A tény, hogy az előadás szövegkönyvét közösen, de dramaturg nélkül rakták össze a rendező és a színészek több problémát is megmagyaráz.
Mostanában többször gondolkodom – egyrészt az utóbbi időben látott előadások másrészt a saját szövegeim miatt – a sínház kapcsán a sokat emlegetett, és sokszor, sok helyen számonkért aktualitásról. Az előadás végeztével még úgy gondoltam, hogy a Fahrenheit 451 bárkabeli feldolgozása inkább valamiféle általános (és már erősen közhelyes) mondanivalóval bír. Igazság szerint enyhe hiányérzetem is támadt emiatt. Aztán, amikor az előtérben épp a sálat tekertem a nyakam köré, belepillantottam a nyitott vendégkönyvben. Az utolsó bejegyzést közvetlenül az előadás előtt ejtette meg három lány a darabra elhozott osztályból. A bejegyzés nagyrészt így szólt:
A színházi élményünk = 0
Kötelező volt eljönnünk,
de mi nem akartunk jönniTöbbet nem jövünk!
=D
Ezek után azt hiszem, sem nekem, sem másnak nem lehet már panasza az aktualitásra.
